Az elmúlt napok politikai viharában a kormánykoalíció pártjai a válságból kivezető utat keresik, közben olyanok, mint a hánykódó hajótöröttek a nyílt tengeren, akik reménytelenül sodródnak a végtelenbe. Remény a távolban sincs, mert nem látszik sem egy mentőöv, sem egy part, amibe kapaszkodni lehetne. Sodródásuk egyúttal számtalan társadalmi gondot is a felszínre hozott: a mérhetetlen korrupciót, a vélhető maffiakapcsolatokat, a nemzetbiztonság teljes csődjét – és a polgárok megrendült bizalmát.
Nincs szándékomban az elmúlt napokban sokszor elhangzott tényeket ragozni, inkább néhány összefüggésre szeretnék rámutatni.
Elsősorban arra, hogy az utóbbi napok bebizonyították: Szlovákiában az elmúlt 25 év sem tudta megteremteni az elvi síkú politizálást, amely a jogállam láthatatlan és íratlan létalapját jelentené. Ebből eredően tény, hogy az elvi alapokon folytatott politika hiánya a valós jogállam hiányát hozta el. Ha lenne elvekre kőkeményen támaszkodó politizálás, akkor – csak egy kiragadott példaként – a jelenlegi kormánykoalíció létre sem jöhetett volna, mert hát, ugyebár az választások előtt két párt is azzal kampányolt, hogy Ficóval soha, de soha! A Sieť (Háló) nevű formáció fénysebességgel bukott ebbe bele, a párt maradéka – nem is értem, miben bízva –, a szintén előzőleg Fico-ellenes Most-Hídban landolt.
A társadalom és politika válságának fő kérdése: az elveken alapuló és nem az anyagi érdekek által vezérelt politikai irányvonal megteremtésnek szükségessége. Amennyiben ebben a kontextusban vizsgáljuk a kormánykoalíció létrejöttét, nyilvánvalóvá válik, hogy az anyagiasság vezérelte az összefonódást, sőt ennek (és magánérdekeknek) megfelelően állapították meg a fejlesztési „irányokat” és osztották el a minisztériumokat. Országos szinten tehát az a kérdés, hogy egy esetleges kormányátalakítás hoz-e változást az elvi-anyagi kérdéskörben. A belügyminiszter lemondása megoldaná ezt a kérdést? A válasz mindkét esetben: nem! Az esetleges előrehozott választások kapcsán is felmerül a kérdés, milyen módon lehet az elvi politizálást „visszahozni“ a parlament talajára, és elindítható-e egy valós, demokratikus jogállam megteremtése. A pillanatnyi helyzetben erre a kérdésre nem lehet megalapozott választ adni.
A felvidéki magyarság szemszögéből is érdemes a kérdést egy másik irányból megvizsgálni. A magyarság a többségi nemzet szemszögből a mečiari időszak lezárásának részese volt, az akkori idők demokratikus, inkább elveken alapuló politikai irányvonalának oszlopos tagjaként a „jó“ oldalon állt. Közmegítélés tekintetében ez igaz volt a második Dzurinda-kormány időszakára is. A teljesség kedvéért meg kell jegyezni azt is, hogy időközben az MKP-n belül is megjelent az elvektől elforduló, az anyagi megfontolású döntéseken alapuló politizálás. Végkifejletként pártelnökváltásig fajult a dolog, de ebben a tekintetben ez is az elvi vs. anyagi kérdéskör ütközése volt a párt 2007-es kongresszusán. Visszatekintve el kell mondani, hogy a két megközelítés ütköztetésére már a közigazgatási reform elfogadtatása kapcsán is sor került, amikor is nem az elvi „kiszállás a kormányból” mellett döntöttek. Igaz, akkor a párt elnöke ugyanaz a személy volt, aki ma a vegyespártot vezeti, és a belső kommunikáció is azonos: bent kellene maradni, mert hát futnak a saját polgármestereink támogatási projektjei…. (írta a magyar nyelvű napilap, hidas forrásra hivatkozva). Ismétlődik a történelem: egyazon személy által vezetett párt döntést kell, hogy hozzon, anyagias megközelítése miatt bent marad, vagy elvi okok miatta kiszáll a kormányból (csak most abból, amibe elvi okok miatt be sem szabadott volna szállnia). Döbbenetes volt észlelni, hogy a „magyar párt szlovák szárnya” (mert hát mindig megkapjuk, hogy bububu, nem vegyes párt az) talán talált némi elvi politikai megközelítést a jelenlegi sodródás közepette. A magyar pedig nem (tisztelet a kivételeknek, azoknak meg különösen, akik ma már inkább az MKP-t erősítenék).
Egyébiránt ki kellene végre azt is mondani, hogy a kormánykoalícióba lépés első ízben eredményezte azt, hogy a magyarságot (egy részét) a szlovák demokratikus erők a „rossz oldalra” sorolják. Új tény ez, és bizony ez mindannyiunk megítélését befolyásolja. Mert hát nem is lehetnek jó oldalon ott, ahol a szervezett bűnözés és kormányzat kapcsolata egyre többször foglalkoztatja a nyilvánosságot. Jobb helyeken ennek gyanúja is azonnali lemondáshoz vezetne – már ha van némi elvi alapja is a politikának.
Hosszú távon csak ott lehet tisztességes és stabil jogállamot építeni, ahol elvi alapú, és nem anyagi indíttatású – amolyan érdekvezérelt – döntések születnek. Ne csak a felszínt, a sodródást lássuk, néha nézzünk mélyebben a dolgok mögé.
Őry Péter,
az MKP OT elnöke
--
Megjelent az MKP honlapján is.