Az imént mondtam el elnökjelölti beszédemet a Magyar Közösség Pártja tisztújító kongresszusán, amit megosztok itt is:
Tisztelt Hölgyeim és Uraim,
Kedves Barátaim!
Tisztelettel kérném az Önök beleegyezését, hogy a mai beszédemet három részre bontsam.
Az első részben azt szeretném elemezni, hogy jutottunk ide, ebbe a tagoltsági állapotba. Nyilván visszanyúlhatnák az 1990 óta történt 1994-es komáromi nagygyűléshez, az 1998-as pártegyesítéshez, a 2000-es közigazgatási reform körüli lépésekhez, az 1998-2006-os sikerekhez, de akár a 2009-es pártszakadáshoz.
Ezernyi és ezernyi tanulságot lehetne levonni ebből a közel harminc évből, de egy dolgot mindenképpen ki kell mondanunk:
Akkor, amikor célok mögé sorakoztunk fel és egy irányba mozdultunk közösségi és pártpolitikai szinten is, akkor jöttek a sikerek!
Komáromi nagygyűlés, pártegyesítés, EU-s csatlakozás – mert bizony, nélkülünk ez sem ment volna meg. Abban a pillanatban viszont, hogy elindult a széthúzás, megszűnt a kiállás, eltűntek a célok vagy – és ezt bizony hangsúlyosan ki kell emelni – asszisztáltunk az ellenünk hozott intézkedésekhez, akkor a közösség elveszítette a politikába vetett hitét és elindult a lassú hanyatlása. Az alapokhoz kell visszanyúlnunk!
A 2010 utáni időszakra közösségileg és politikailag is a kétpólusosság erősödése lett a jellemző. A felvidéki magyar közösség lelke kettészakadt. Az egyik oldalon maradtunk mi, akik kizárólag az etnikai, azaz magyar identitáson alapuló politikában hittek. A másik oldalon a mindenek feletti együttműködés; a gondjainkat és kéréseinket csendben megfogalmazók jelentek meg, akik bizony sokszor önös érdekből is, de a langyos politika kényelmes székében, a szlovák nemzetpolitika „jómagyarjaiként” jelentek meg. Ez a törésvonal begyűrűzött a napi életbe, a kulturális intézményekbe, a sportba, a bálokba, de még a legszűkebb családi együttélésbe is.
Aztán 2019-ben jött az első, igazán komoly figyelmeztető jel! Az európai parlamenti választásokon mindkét tábor elbukott, az eredmény igazi vesztese pedig a mi magyar közösségünk lett. Nálunk párszáz szavazaton múlott, amit lehet akár a köztársasági elnökválasztásra is fogni, de nem ez a lényeg.
Tudatosítottuk, hogy a felvidéki magyar néplélek sérült állapotban van, és hogy ebből fel kell állni! A közösség és a párt is eljutott oda 2019. júniusában, hogy el kellett kezdenünk azon dolgozni, hogy biztosítsuk a magyar képviseletet a parlamentben. Igen, lehet jobbra és balra is mutogatni, mert ugye mindig megvan, hogy ki a hibás – utólag! Bonyolult volt a helyzet, melyet az sem könnyített, hogy az elnökségen szinte ülésenként más és más irányt szabott meg a testület. Becsülettel tárgyaltunk az egyik héten egy dologról, a másik héten pedig akár annak ellenkezőjéről. Mondjuk ki, ezt a jövőben nem lehet megtenni. A pártnak és a közösségnek is pontos, olvasható irányvonalra van szüksége. Javasoltam az Országos Tanács nádszegi ülésén, hogy szervezzünk saját választási pártot, a galántai elnökségi ülésen pedig, hogy 75 taggal nyissuk meg a listánkat, akinek a közösség számít, az jöjjön a közös listára. Közben kiderült, hogy egy új, akkor még csak „egyszeri” választási párt alakul, melynek a támogató aláírásokat az MKP Elnökségből is többen gyűjtik. A félreértések elkerülése végett jelzem, nincs bennem semmilyen keserűség senkivel szemben, még akkor sem, ha többször is jeleztem: óvatosan az aláírásokkal, mert ennek a vége egy új párt lesz, ez pedig nem a közösség érdeke. Újabb és újabb tárgyalások következtek, ahova küldtek, oda alázattal mentem…
Novemberben az OT meghozta a végső döntését. Az MKP tagjai a Magyar Közösségi Összefogás listáján indulnak.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim,
Kedves Barátaim!
A második rész a Merre tovább? kérdés boncolása.
Ma válaszúthoz jutottunk! Három alaphelyzetről kell döntenünk:
1. Kialakítjuk az egységes magyar politika lehetőségét,
2. Fenntartjuk a két- vagy többpólusú magyar politikát,
3. Az önálló magyar politika megszűnésébe sodorjuk a felvidéki magyarságot.
Az elsőnél, azaz a teljes magyar egységnél az összes, a közösséget képviselő politikai szervezet megegyezése a cél. Ennek végeredménye lehet az 1998-as pártegyesítéshez hasonló egységes párt. Ez se nem könnyű, se nem egyszerű folyamat; ábránd, hogy egy vagy két hónap alatt kézzelfogható eredmény szülessen ott, ahol épp bővül politikai szervezeteink száma, ami egyben újabb csoport- és személyi érdekek felbukkanását is jelenti. Nemzeti közösségünk közép- és hosszútávú érdeke, hogy a magyar politikum visszatérjen az egységes fellépéshez. Nyilvánvaló, hogy ebben az esetben az egyéni érdekek messze a csoportérdekeink mögött jelenhetnek csupán meg. A feladat és a helyzet nehézségét fokozza az is, hogy évtizede tartó vitákat kell gyorsított ütemben megoldani. Én személy szerint ezt a politikai célt tartom a magaménak, ezen szeretnék dolgozni. Ennek alapját adhatja az MKP, mely a legerősebb és legnagyobb politikai értékkel bíró szervezetünk. Viszont ne feledjük, hogy a felelőssége is a legnagyobb! Röviden: egy magyar párt, az MKP gondozásában, mindenkivel megegyezve – ez az általam vállalható cél!
A legalább két pólusú magyar politika. Ez a lehetőség fenntartja a jelenlegi viszályokkal átitatott rendszert, melynek végeredménye a politikai sikertelenség mellett a közösség lassú bomlása is. A fennmaradó, vagy szándékosan fenntartott viszály eredménye pedig az lesz, hogy tovább szaporodnak majd a szlovák pártok magyar platformjai, valamint megmarad a (legalább) kétpólusosság a magyar pártok választói rétegében is. Ennek végeredményeként a közösség egységességének hiányában a magyar politikai pártok kényszerpályán maradhatnak. Elképzelhető az is, hogy vannak, akik ezt tekintik egyelőre még „láthatatlan” célnak. Ez a kényszerpálya ugyanis a választások előtt, megegyezés hiányában a szlovák pártokba taszítja a felvidéki magyar politikai tömörüléseket. Az ilyen irányt vetíti előre, ha az MKP majdani vezetése válogat a magyar pártok között a megegyezést illetően. Mondjuk ki azt is, a többségi szlovák politikai elit érdeke az, hogy fennmaradjon a megosztottságunk.
A harmadik – részemről teljesen elutasított megoldás, hogy elfogadjuk: a szlovák pártok, vagy az ott lévő egy-egy „magyar nemzetiségű képviselő” majd képvisel minket. Ezt sokszor hallottuk, néha el is hisszük, mert minket a jószándék vezérel, de valahogy mindig csalódunk a végén. Ne csalódjunk újra, nem csalódhatunk újra!
A harmadik rész pedig az idősíkok tisztázása.
Kevés az időnk, már elkezdődött a népszámlálás folyamata. A közösség 2021-ben vélhetően újabb gyomrost kap. Nekünk viszont a már említett felvidéki léleknek pozitív jelet kell küldenünk! Még az idei évben, mert bizony utána népszámlálás van, majd 2022-ben összevont megyei és helyhatósági választások.
Pontos célok, kitartó munka és egy irányba való mozgás kell!
Erős felvidéki közösség, mely képes az önszerveződésre!
Engedjék meg, hogy a végén két rövid vallomást tegyek:
Az egyik, hogy az elmúlt hetekben sokan, a legsötétebb valótlanságokkal illettek a sajtóban. Voltak, akik álnéven üzeneteket írogattak. Tudom, kik voltak. Azt is tudom, mi vezeti őket. Nem kívánok kitérni rájuk, nem a stílusom. A tényekben és a munkában hiszek, még abban a munkában is, amit mások ellöknek maguktól és én kell, hogy elvégezzem. Ilyen az utam! Az én utamon viszont megtanultam: az egészséges emberek nem pusztítják egymást, még szóban sem! Ezt szeretném üzenni azoknak, aki más utat járnak.
A másik, 14 éve vezetem a falum. Itt megtanultam, hogy pár perc alatt össze lehet ugratni az embereket. Ez könnyű út. A göröngyösebb út a közösséget összetartani és egybeszervezni. Ezt bizony internetes fotelhuszárkodásból nem lehet megtenni.
Az általam választott cél tehát, hogy minden magyart egyesítsünk, nem külön-külön, hanem egyszerre! Hogy sikerül-e, azt nem tudom, de az Önök döntésén múlik, hogy merre indulunk tovább… Köszönöm, amennyiben ezt az irányt támogatják, hallgassanak a szívükre, amikor dönteni fognak, Mert jól csak a szívével lát az ember!
Őry Péter
(Fotó: ma7.sk)