Újabb sorshatározó időszakába ért a felvidéki (szlovákiai) magyar közösség. Az alapvető kérdés, hogy a közösség jövője szempontjából milyen lehetőségek, milyen jövő előtt állunk. Remélem, lassan kitisztulnak a fejek, és reményeim szerint elérkezik az idő, amikor a gondolatok és közbeszéd az emocionális helyett a tényeken alapuló elemzések irányába tolódik el.
A tények bizony makacs dolgok, mert a valóságot meztelen számokban tárják elénk. Nézzük hát a 2023-as parlamenti választások utáni tényeket! Az első tény, hogy a Szövetség párt több mint 130-ezer szavazatot kapott, ami az áhított parlamentbe jutáshoz kevés volt. Történelmi eredmény? Lehet, de csupán akkor, ha a Szövetségre mint vadonatúj pártra gondolunk. Amennyiben egy folyamat eredményeként tekintünk rá, tehát a Magyar Koalíció Pártja, majd Magyar Közösség Pártja, a későbbiekben pedig a Magyar Közösségi Összefogás (MKP, Összefogás és Magyar Fórum) választási „jogfolytonosságaként”, akkor ez jobb eredmény, mint az elmúlt 13 évben. Akkor azonban, ha a képletbe a Híd megmaradt részét be- és a Magyar Fórumot kihelyezzük, akkor a kérdés eldöntése merőben más választ ad. Azt az apróságot pedig ne is vitassuk, hogy a 2000-es évek elején bizony volt olyan is, amikor 300 ezer fölött teljesített az akkori egységpárt. Tény az is, hogy a nagyjából 350 000 főt számláló magyar választói körből a statisztika szerint az idei ében 220-225 ezer személy élhetett a szavazati jogával. Ez azt mutatja, hogy a Szövetség 130-ezres szavazótábora mellett egy akár 90-95 ezres magyar szavazótábor más, leginkább szlovák pártra voksolt. Hosszú fejtegetések születnek arról, hogy ezt mi okozta, de az nézetem szerint az az alapvetően vizsgálandó kérdés, hogy közösségünk milyen állapotban van, létezik-e egyáltalán olyan közösségi önazonosság, mely világnézeti kérdés fölé helyezi a közösség fenntartásának, megmaradásának és fejlődésének problémakörét. Véleményem szerint ezen a területek kellene a politikumnak és a közösségnek összekapcsolódnia, mert ez jelenhetne valós alapokat – a most épp elillant – parlamenti választási sikerességhez. Ahhoz, hogy ezt az összekapcsolódást meg lehessen teremteni, a társadalmi önszerveződés mellett tisztázni kell a politikum önmagát meghatározó jövőképét, azaz: mit vár magától, milyen úton szeretne elindulni. Az is eléggé egyértelmű, hogy a politikum pontos stratégiai önképének hiánya folyamatos instabilitást jelent a közösség éltében. Az elkövetkező években számos impulzus érkezhet majd, akár olyan is, mely újra összekapcsolja a széthullott elemeket, de röviden összegezve a mai ismeretek szerint a következő jövőképek jöhetnek számításba:
Első változat: A Szövetség mint az közösség legerősebb, megmaradt pártja változatlan formában folytatja tevékenységét. A 2027-es parlamenti választásokon önállóan indul, végeredményét tekintve pedig hasonló eredményt produkál, mint az idei választásokon. Nyilvánvalóan a négy év alatt európai parlamenti, illetve önkormányzati választásokra is sor kerül, ahol az eddigi gyakorlatnak megfelelően hozza majd a párt a várt eredményt. A végkifejlet tekintetében a párt egy regionálisan erős erő marad, de a gyakorlatban teljesen súlyát veszti parlamenti szinten.
Második változat: A Szövetség mint a megmarad politikai erő erőteljes társadalmi nyitást hajt végre azzal a céllal, hogy az otthon maradott és máshova szavazó magyar választókat is visszahozza. Ennek alapfeltétele akkor tud teljesülni, ha egy kiegyensúlyozott kommunikáció a társadalomszervezés hatékonyságával ötvöződik. Ez egyúttal azt jelenti, hogy a párt inkább mozgalmi jelleget ölt, mely a néppártibb jelleg mellett az ideológia kérdések fölé helyezi az etnikai politikát – ezzel megteremti a valós etnikai alapon szervezett politikát. Talán nem ártana visszatekinteni akár a 90-es évekre, amikor is a két meghatározó magyar politikai szubjektum pontosan így, mozgalomként határozta meg magát. Mai szemmel nézve szinte végrehajthatatlan a vázolt feladat, hiszen a változtatást előfeltétele a 13 éve fenntartott politikai és társadalmi feszültségek társadalmi megszüntetése. Az egységpártnak pont ez lehetett volna a feladata, de a belső torzsalkodások, egyesek személyes sértődöttsége és kicsinyes bosszúja ezt már a megalakulásnál aláásta. A nyitás, a mozgalmi jelleg mellett a társadalmi bővülés út lehetne az önálló sikerességhez, de jelen állapotban nem látom reálisnak az ilyen jellegű építkezést.
Harmadik változat: A Szövetség egyedüli pártként megmaradva az elkövetkező országos választásokon egy szlovák párttal történő közös indulás irányába nyit. Nevezhetjük koalíciónak, de lehet más megállapodás is. Ebben az esetben a párt etnikai politikai meghatározása alapjaiban változik meg, hiszen az önálló magyar politika helyett egy új viszonyrendszer alakul ki. Azt pedig, hogy a rendszerben kit lehet majd alá- és fölérendelt szerepkörben látni, nem szeretném taglalni. Ami ennél sokkal fontosabb kérdés, az az, hogy a kialakuló szlovák-magyar pártkapcsolat egyúttal újabb ideológiai töréspontot emel be a magyar közösségbe, ami további repedésekhez és ellentétekhez vezet. Ez a megoldás rövidtávon lehet sikeres, hosszútávon viszont ellehetetleníti vagy akár meg is szüntetheti a magyar etnikai politika megteremtésének lehetőségét.
Negyedik változat: Felismerve a magyar közösség politikai és társadalmi jellemzőit, akár a párt vezetésének közreműködésével is megkezdődhet a nem „szövetséges” választói réteg megszervezése. Nyilván az eddigi etnikai politikától eltérő világnézeti és döntéshozatali folyamatok voltak, amik az ő esetükben az otthonmaradást és más párta szavazást kiváltották. Tudatosítanunk kell magyar közösségünk számos kérdésben sokrétű, így az etnikai politizálás egyik meghatározó elemévé kell tenni, hogy a lehető legszélesebb réteget meg tudja szólítani. Ennél a változatnál az is fennáll, hogy egy újabb politikai formáció/platform jelenik meg, mely pl. a liberális réteg megszervezését célozza meg. Ne feledjük, hogy a merítési lehetőség itt akár százezer magyart is jelenthet. Ami bizonyos, hogy így vagy úgy, de az etnikai politika sikerességének kulcsa az összes társadalmi réteg megszólítása. Ezt, mint azt már írtam, megteheti egy néppárti jellegű párt vagy mozgalom, de megtörténhet akár egy újabb „szaporodás” is. Nyilván a sikerességhez elengedhetetlen, hogy egyetlen magyar (nem ideológiai, hanem etnikai) lista induljon a választásokon, de úgy, hogy figyelembe veszi a társadalmi sokrétűség szülte eltéréseket is.
Ötödik változat: A magyar közösség meghaladja a pártpolitikai látásmódot, szakmai és civil vonalon kezdi meg az önszerveződést. A jól működő társadalmakban a közösségi diskurzus egy jelentős része a problémák szakmailag megalapozott megoldása mentén halad. A politikum ebből táplálkozik, és nem fordítva. Véleményem szerint ez egy kiemelten fontos kérdés, főleg akkor, amikor egyértelmű a statisztikai adatokból, hogy társadalmi szétszálazódás okozója még helyi szinten is sok esetben a politikai ellenségeskedésben keresendő. A szakmai és társadalmi látásmód pedig a modernkori politikai gondolkodásból kitolódik. Helyét a mindent elsöprő populista bohóckodás veszi át; lényegesen fontosabb bármit az éterbe dobni, hogy beszéljenek róla, mint megalapozott megoldásokat kínálni a legfontosabb kérdésekre. Ez a jelenség a szlovákiai/felvidéki magyar politikát sem kerülte el. Ennek a trendnek az ellenszerét a közgondolkodás felsőbb szintre emelése jelentheti, ez teremthet újra minőségi politikai diskurzust.
Hatodik változat: A permanens parlamenten kívüliség az egyéni ambíciók és a szlovák pártok már meglévő felismerését tovább bővítve, a teljes magyar politikum eltolódik az aktivizmus politikájának irányába. Ez egy-egy, vagy akár csoportos magyar jelöltek listára tételét jelenti. A próbálkozások most is jelen voltak, hiszen számos szlovák párt tett magyar jelöltet a listájára, de arról elfeledkezett, hogy a „sikerhez” befutáshoz közeli helyet kell biztosítania. Más kérdés, hogy a szlovák pártok aktivizmust felhajtó lépései azért sem voltak hangsúlyosak, mert egyrészt a jelöltek kikerültek a magyar közösség képviseletét hangsúlyozó kommunikációból, másrészt a szlovák pártok ennek megléte nélkül is jelentős magyar szavazatot vittek le. Az aktivizmus politikájának felgyorsulása komoly veszélyt jelent a közösség — egyébként is gyenge lábakon álló — önazonossági kérdéseinek meghatározásra és sokkal inkább a kirakatpolitika irányába viszi a politikai megjelenésünket.
Teljesen természetes, hogy jöhetnek impulzusok, melyek hatást gyakorolnak a társadalmi és politikai lehetőségekre és történésekre. Az elkövetkező hónapok nagy kérdése, hogy közösségünk társadalmi és politikai szereplői tudatosítani tudják-e, hogy döntéseik olyan folyamatokat indíthatnak el, melyek kihatása évtizedekre szól. Legyen a következő hónapok jelmondata: kevesebb emóció, több ráció!
Őry Péter