Bizonyára ismerik a viccet. Az egyszeri ember árulta a lovát, az meg nekiment a falnak. Meg is kérdezték, hogy vak-e a ló. Mire a válasza az volt, hogy nem vak, csak bátor!
Valahogy a fenti történet gyűrűzik be a mai felvidéki magyar politikai életbe. Talán a nemzeti konzervatív, a liberális, a baloldali, a populista stb. oldalon is egyazon alapkérdés jelenik meg. Mégpedig, hogy újra el akarjuk-e játszani azt, amit már párszor a választóknak eljátszottunk: ki a rossz, meg ki a jó, kinek az igaza az egyetlen, az „igazi igazság”. Döbbenten nézem, mi zajlik. Vajon miként nézi az aktuális cirkuszt a választópolgár? Vajon eljött-e már az a pillanat, amikor a vitát megelégelve a honi magyarság újabb rétege fordul el a politikától. Egyszerűen elege lesz-lett abból, hogy főleg csak vitát lát az őt képviselni szándékozók között. Pontosabba nem is vitát, mert a vita lehet szakmai, tartalmi vagy ideológiai is, de az, ami zajlik, az simán vitatkozás – veszekedés. Azt gondolom, akik erre „játszanak”, azok valójában nem az embereket, hanem önmaguk lelki gyötrődéseit képviselik. Nehéz dolog megújulni, felülkerekedni és több lépéssel előre látni. Igaz, sosem volt egyszerű, de aki bölcs, az mindig számba vette, hogy a döntések milyen folyamatokat indítanak be. Az is valós, hogy vannak, akik látják, tudják ezt, de a cinkossággal felérő csendet választják, vagy csak simán „más egyének vagy szervezetek” ragacsos pókhálójának rabjai.
Ahhoz, hogy megértsük hol állunk és hová megyünk, picit a múltat is ismerni kell. Rövid időutazásban megpróbálom összegezni, hogy hányszor volt az elmúlt évtizedekben közösségünk politikai útkereszteződésben.
Az első időszak a rendszerváltás időszaka (1990-1994), amikor kinyílt a világ. A rendszerváltó magyarok első körben a többségi mozgalmakban kezdték meg a politikai szervezkedést. Az eufória a szlovák mozgalom (VPN) egy magyar egysége - Független Magyar Kezdeményezés –, mely nem rendelkezik önálló jogalanyisággal, mai szóval élve egyfajta magyar platform. A későbbiekben ebből az FMK-ból alakul meg a már önálló jogalanyiságú Magyar Polgári Párt. Ebben az időszakban alakul meg az Együttélés Politikai Mozgalom és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom, valamint a Magyar Néppárt is. Érdekes adalék, hogy utóbb kiderült, az összes pártba beépültek a volt kommunista államhatalom ügynökei is. Egyébként pártok komoly szellemi tőkét jelentettek, hiszen a felvidéki magyar tudás a megoldási lehetőségek és jövőképek mentén alakult vitává. Vita volt, de 1994-ben már a három párt (MPP, Együttélés, MKDM) Magyar Koalíció néven indult és 10,19 százalékos eredményt produkált. A pártvezetők pragmatikusan felfogták, hogy csak közösen tudnak sikeresek lenni. A választásokon lefektetik az MKP alapját.
A második időszak az MKP megalakulásához vezető út. Az 1994-es választások után Szlovákia első éves önálló államként Mečiarral a totalitarizmus vizeire evez. A belpolitikában az állami terror mellett új választási törvénnyel akarja Mečiar a hatalmát megerősíteni. Az MKP elődpártjai, az MPP, MKDM, Együttélés (valamint az Együttélésbe olvadó Magyar Néppárt) létrehozza a Magyar Koalíció Pártját. Létrejön a magyar politikai egység, pontosabban majdnem létrejön, mert időközben Mečiar lép és igyekszik megbontani az egységet. Létrehozza és fizeti a önmagát baloldaliként megfogalmazó Magyar Népi Mozgalom a Megbékélésért és Jólétért nevű pártot. A megbontási kísérlet kudarcba fullad, az MKP történelmi eredményt ér el, több mint 300 ezer szavazatot kap az 1998-as választásokon.
A harmadik időszak 1998-2006, amikor is stabil kormányzati szerephez jut az MKP. Az ország letér a mečiari útról, a NATO és az EU tagja lesz. Közben az elvi kérdések kezdenek a háttérbe szorulni és előkerülnek a gazdasági igények, ügyek. Az időszakról kiderül, hogy a Gorilla aktaként elhíresült (lehallgatási) ügynek vannak magyar szálai is. A pártban növekszik a feszültség, mely nem az elvi, hanem az említett gazdasági behatások miatt belső polarizációhoz vezet.
Az negyedik időszak 2007-2010, amikor is az MKP 2007-es kongresszusán tetőzik párt belső feszültsége, elnökcserére kerül sor. A kongresszusi döntés a későbbiekben a párt szakadásához vezet. 2009-ben megalakul a Most-Híd. A 2010-es választásokon, nem kis meglepetésre ez a párt 209 ezer szavazatot kap, míg szintén meglepetésként: az MKP-t csupán 109 ezren választják.
Az ötödik időszak 2010-2020, amikor az MKP ugyan még stabilan megtartja a szavazóit, de növelni nem tudja a támogatók táborát. A párt helyhatósági szinten sikeres, de a parlamentbe nem jut be 2012-ben (109 ezer), de 2016-ban sem (105 ezer). Kivételes a 2014-es európai uniós parlamenti választási eredmény, ahol is az MKP megugrotta az 5 százalékos küszöböt, 2019-ben pedig 4,98 százalékos eredményt ér el, azaz épp csak lemaradt a bejutásról. A Hídnál 2010-től elindul a lassú szavazatvesztés, hiszen a 2010-es 209 ezerből, 2012-re 176, majd 169 ezerre csökken a támogatóinak száma. Az EU-s parlamenti választást 2014-ben még sikeresen teljesíti a párt, de 2019-ben ők is kimaradnak 2,59 százalékos eredménnyel. A választók bizalma a Fico-kormányban vállalt szerep miatt elsorvadni látszik.
Ezek az első intő jelek, hogy mélységi gond van a szlovákiai magyar politikai térfélen. A 2019-es újságírói kettősgyilkosság fordulatot hoz a teljes szlovákiai politikai életben. A vegyes pártból kilépett ex-miniszter újabb magyar formációt hoz létre, a Magyar Fórumot. Intő jel 2019-ben a köztársasági elnökválasztás is, ahol az MKP egy évig jelöltet keres, majd miután az akkori elnökét nyilvántartásba veszik, az visszalép. Ez újabb bizonytalanságot szül az MKP-s szavazók körébe. A Híd elnöke viszont elindul, de totális csőd a szereplése, 3,1 százalékos eredmény ér el. Csak a vak nem látja, hogy a magyar szavazók bizonytalanok és vagy otthon maradnak, vagy elfordulnak a két nagy riválistól. A 2020-as választási előkészültekben 2019 nyarán újra elindul a két párt „egyezkedése”, de valójában csak azzal a céllal, hogy majd valakit bűnösnek lehessen titulálni a csődért… A viszály beszüntetésére nagy igény mutatkozik a választóknál, ezt kihasználva egy szűk csoport kezdeményezésbe fog, mondván: az MKP és Híd egyezzen meg, ezt szeretnénk. A kommunikációs piaci résbe nyomulva a végén párttá vedli magát a kezdeményezést, megalakul az Összefogás. A gyakorlatban így magyar oldalon négy játékos jelenik meg, illetve ott van még a jogilag létező MKDSz mikropárt. A józan ész a pártok megegyezését igényelné, a két rivális az őszi megbeszéléseken pozitívan lép fel, döntés is van, majd egyesek személyes tüskéi és más igényei miatt ez széthullik. Újabb körben már 4- vagy 5-párti megbeszélések zajlanak, de inkább színjáték, mint valós megegyezési kísérlet. A végén az MKP, a Magyar Fórum és az önmagát átnevező Összefogás Magyar Közösségi Összefogás néven indul, a Most-Híd meg külön. Az eredmény kijózanító: az MKÖ 112-ezer szavazatot (gyakorlatilag MKP-s eredmény) szerez, a vegyespártot pedig 59-ezer szavazattal bünteti a választó. Felmerül a kérdés, hová tűntek a magyar szavazatok? Jól olvasható, hogy 2010-től az MKP-s konzervatív szavazótábor nem állt át más pártra, a Híd szavazóiból a szlovákok gyorsabban tudtak szlovák pártra váltani, de a magyarok egy jelentős hányada is a kormányváltó szlovák pártokat választotta. Adalék, hogy a folyamatok tekintetében a szlovák pártok sem tétlenkedtek, hiszen platformokon vagy egy-egy magyar képviselőjelöltön keresztül igyekeztek a magyar választók „piaci résébe” betörni. Oszladozni kezdett a magyar tábor, ezt még az új miniszterelnök is látta, aki bizony igyekezett is a magyar pártot és annak tagjait az ő saját magyarjaivá tenni, de ez egy hosszabb történet.
A hatodik időszak 2020, a jelenkor. A történelmi mélypontot követően megjelenik a reménysugár, hogy bár hosszú volt, de mégis megszűnhet a politikai vakság. A pártok vezetői lemondanak, elindul az újrapozícionálódás. Az MKP, a Híd és az Összefogás is kinyilvánítja, hogy a magyar bázist össze kell fogni, össze kell tartani. Elindul a politikai egyezkedés, melyből a választó nem a programok, ügyek vagy közös nevezők összefésülését olvashatja ki, hanem inkább a potenciális képviselői helyek és arányok kérdéséről folyó vitát. Nehéz szülés, de a három párt platformmá alakulásával létrejön a Szövetség párt. A platformok az ideológiák mellett az egyének, illetve csoportok igényeit és érdekeit hivatottak biztosítani a párton belül. A választók zömét ez nem érdekli, nem is értik. A Szövetségben elindul egy újabb ciklikus vitatkozási hullám, s ezek az „ügyek” nem a legjobb képet mutatják fel a polgároknak. Közben a szlovák pártok továbbra is látják a piaci rést. A liberálisok magyar államigazgatási embereket neveznek ki, a sajtó egy része ujjongva fogadja. Az aktivizmus politikájára épülő magyar képviselők pedig a stabil MKP-s szavazóbázist célozzák meg. A Szövetség pedig továbbra is vitatkozással tölti az időt. Relatív elcsendesülést hoz a 2022-es helyhatósági és megyei választási kampány, kevesebb idő jut a feszültségekre. A választók hálája nem marad el, a Szövetség történelmi sikert ér a választások alkalmával. Azt hinné az ember, hogy végre egység teremtődik, de nem! Újra ügyeket keresnek egyesek, hogy vitatkozhassanak. Vajon milyen céllal vagy milyen szándékkal? Pillanatnyilag magam sem tudom.
Az elkövetkező két – három nap vízválasztó lesz, könnyen lehet, hogy elbukjuk az egységes magyar politika kialakításának lehetőségét. Újra előkerült a többpólusú magyar politika képe is, pedig több párttal az önálló magyar politika megszűnésébe sodorják a felvidéki magyarságot. Bármelyik lépés rossz megoldás lesz a magyar közösséggel szemben. Életveszélyes, akár évtizedekre meghatározó. Az MKP kongresszusa 2020. júniusában, Farnadon azt adta feladatul, hogy egységes magyar politikát teremtsünk. Nem egyvéleményűt, de egységeset, és ebben hittem meg a közösség erejében. Amikor azt olvasom, hogy már most üzenik páran, ki lesz, aki „szétveri” az egység alapjait, akkor bizony az jut eszembe, hogy nem tanultunk az elmúlt évekből, pedig a választópolgár jól látta a folyamatot és büntetett. A felvidéki magyar ember nem vitatkozást-veszekedést és jelzőzést akar, hanem tartalmi vitát, jövőképet, és bátorsággal ötvözött tisztánlátást. Lehet, tévedek, de én átlátom a folyamatot, és nem kívánok a jelzőzés vagy egymásnak feszülés részesévé válni, mert az nem a közösségünket viszi előre, pusztán rombol.
Őry Péter