Az új generáció képviselői, tehát a mai fiatalok vajmi keveset tudnak – tudhatnak arról, hogy a kommunista időszakban nemcsak az ideológia, hanem a napi ügyintézés is központilag irányított volt.
Minden, ami ma vállalkozásnak minősül, a kommunista párt egyeduralmán keresztül olyannyira központi irányítású volt, hogy mindig és mindenkinek megmondta a felettese, mit tegyen, azaz: mit szabad tennie! És amire nem volt engedély, az a gyakorlatban tiltott volt. A kommunizmus üzletpolitikája is ennek az irányítási metódusnak a rendszerében működött.
A rendszerváltást követően reménykedtünk, hogy kialakul a szabad piaci versengés, ami magával hozza az e versenyből fakadó előnyöket. S valóban, térségünkben, országunkban is megjelentek a külföldi áruk, megszűnt a pult alatti vásárlás (amiről talán a fiatalok nem is hallottak), s már nem volt meglepő, hogy egyazon termékből számtalan típust vásárolhattunk a sok-sok üzletben. Hittük azt is, hogy a piac liberalizációja az árak versenyét is magával hozza, aminek okán olcsóbb lesz a megélhetés. Aztán nem alakult minden hitünk és reményeink szerint, sőt: kiderült, a piaci verseny szereplőit egy „láthatatlan idegrendszer” köti össze, aminek a következtében elvárásaink teljesen ködbe vesznek, s leginkább úgy tűnik, meg sem tudhatjuk, milyen háttéralkukat kötnek a cégek a valós verseny elkerülése érdekében.
A napokban községi hivatalunkba megérkezett a Nyugat-szlovákiai Energetikai Művektől — immár a szokásosnak mondható módon — az a levél, amelyben tudatják velünk, november 29-én a község területén nem lesz áramszolgáltatás. A levélben felkérik a községi hivatalt, hogy értesítse a falu lakosságát. A történet eddig nem tűnik különösnek. Akkor válik azzá, ha hozzáteszem, árajánlatot a kihirdetésért, mint szolgáltatásért, nem csatolt a cég. És azért az elgondolkodtató, hogy a községnek miért kellene ingyen és bérmentve bármilyen munkát elvégeznie az energetikai műveknek? A lakosság értesítésének módja a szöveg kihirdetése, illetve a vállalati „üzenet” megírása levél formájában, annak sokszorosítása és széthordása. Gondoljunk csak bele: az energetikai művek elvárása, hogy a községek ingyen hirdessenek a hangosbeszélőn, miközben megfizetik az áramszolgáltatónak azt a villamos energiát, amin az ő szövegüket kihirdették!!! És ugyanez érvényes a számítógép használatával, illetve a fénymásolással kapcsolatban is!!! És akkor még nem számoltuk a munkaerő árát.
Mivel ezt a rendszert már több évtizede „működteti” a vállalat és nálunk sem ez volt az első ilyen megkeresés, már vagy két éve — mint a község polgármestere — érdeklődtem a dunaszerdahelyi kirendeltség ügyintézőjénél, hogy hová küldhetem a szolgáltatás elvégzéséért a számlát? Szerintem sikerült sokkolnom az energetikai művek alkalmazottait, mert csak hümmögtek… Mivel nem vagyok az a fajta, aki könnyen feladja, ősszel megkerestem Nyugat-szlovákiai Energetikai Művek disztribúciós részlegének vezérigazgatóját (ez a leányvállalat felelős a hálózat működtetésért, leállításáért), akivel vagy 2 órát tárgyaltam az ügyben. Az igazgató úr ígéretet tett, hogy rövidesen megoldják a községek szolgáltatásainak térítését…
Azóta várom megoldási javaslatukat!
A kommunizmus, mint ideológiai egyeduralom térségünkben megszűnt létezni, de foszlányokban azért megjelenik, hiszen abszurd, hogy amíg a számlát pontosan címre küldi az energiaszolgáltató, az eseteleges fizetési késést bünteti, az elmaradást végrehajtóval behajtja, addig a fizetett szolgáltatásának kihagyásáról már nem képes levelet küldeni az ügyfelének. A „háklis” dolgokat tehát a községre hárítja, hiszen amennyiben a falu hirdette ki a hírt, az általános nézet szerint nyilván a község a felelős az áramkimaradásért, a polgár tehát a községházán fog érdeklődni és dühöngeni az áramkimaradásért.
És innét már csak egy kis adalék az ügyhöz: egy levél elküldése – mondjuk – 0,40 cent, azaz amennyiben a Nyugat-szlovákiai Energetikai Művek 1 millió ügyfelét évente kétszer kiértesíti, 800 ezer eurót lenne kénytelen kifizetni. Ezt bizonyára a vállalatnál is kiszámolták, hiszen már a számlákat is negyedévente küldik, tehát ott is spórolnak 8 levelet, azaz 3,2 millió eurót takarítanak meg, ami az értesítések „elmaradásával” évi 4 millió eurót pluszpénzt jelent számukra. És ez csak egy részleges és pontatlan számadat, hiszen nem tudom az ügyfelek számát, sem azt, hogy a sok kis „községi” szolgáltatás mennyibe kerül az önkormányzatoknak.
Amíg egy, a piacon meghatározó szerepet betöltő vállalat nem törekszik az ügyféllel korrekt üzleti viszonyra, addig a kommunizmus foszlányai is jelen lesznek társadalmunkban. Uraim, itt az ideje az ügyfélre úgy tekinteni, mint arra a személyre, akit szolgálni kell, akinek a pénzéből önök élnek!
Őry Péter